(Katt a képekre a nagyobb méretért)
A Menza (menzás voltam, mint mindenki. Tízórai, ebéd, uzsonna a napköziben. Juj, mennyi finomság volt. Emlékszem egy hatalmas kosár kenyér volt az ebédlőben, és abból bármennyit lehetett venni. Vettünk is rendesen, mert sokszor nem laktunk jól a kajával, amit adtak, és repeta nem mindig volt....):
Tízórai:
Briós (néha cukrozott tetejű, néha sima, néha mazsolás néha megint csak sima...); Lekvárosbukta (hatalmas nagy, és nem cukrozott, nagyon jó volt), kalács (néha vajazva), kakaós kalács, mazsolás kalács, sima vajas kenyér, zsíros kenyér, néha kombinálva szalámival, kolbásszal, sonkával, párizsival, felvágottal, szalonnával....; lekváros kenyér, húskrémes kenyér, májkrémes kenyér, néha csak sima vajas zsömle vagy kifli dobozos kakaóval vagy iskolatejjel...., zsíros kenyér pirospaprikával megszórva..., kőrözöttes kenyér (vajkrámes kenyér - szerintem ezt is máshol ettem...), szalonnadarabos kenyér (vagy éppen sima darabos kenyér teavajjal....Ital: általában tea, amit kegyetlen jól csináltak, iható volt rendesen a menzához és kommersz minőséghez képest (és egyébként is); és gyakori volt a tej (sokszor cukros), kakaó, és a tejes kávé. Mindez műanyag kancsóban (a tanároknak üvegkancsó járt), műanyag pohárban kaptuk, és kicsit műanyag íze is volt, de nem is volt olyan rossz. Manapság, boltban méregdrágán vettem már olyat (kávé, tej, kakaó, tejeskávé...), ami konkrétan ihatatlan volt. Tehát nem volt semmi baj azzal a régi menzás itókával (szerintem).
Ebéd (főbb dolgok):
Levesek: gyümölcsleves (borzalom, főleg a málott gyümölcskompótok ejtették gondolkodóba az embert evés közben....), paradicsomleves betűtésztával (mennyit szórakoztunk vele; emlékszem szavakat raktunk ki a betűkből, de folyton elúsztak. Én baromi türelmetlen lettem egy idő után, és késszel próbáltam visszahesegetni az úszkáló betűket....), néha metélttel, sima húsleves, galuskával, savanyú káposztaleves, rokfortos leves, frankfurti leves (a virslikarikák kivégzése volt ennél a fogásnál az első és fő mozzanat), sima krumplileves, zöldségleves, vagy éppen gombás leves, bableves, gulyásleves (ill. annak mondott zsíros mégis kissé íztelen lé.), galuskás (vagy valamilyen grízes) leves, borsóleves, lencseleves, tojásleves, húsgombócos leves, zellerleves pirított zsömlekockákkal....Klasszikusok:
Tejbegríz (kakóporral, néha fahéjjal); egész változatosan lehetett enni. Néha simán, ahogy jött, szép sorban, néha összekavartuk, és ocsmány hányás-színe lett, de imádtuk, déha csak félig kavartuk össze, néha pedig mintásra....Tejberizs: mazsolás őrület. Ált. sima, de néha arra is szórtak kakaót vagy lekvárt. Ez ritka volt nagyon....
Túrógombóc, vagy túrós gombóc jól megporcukrozva, fahéjjal, vagy kakaóporral (vagy csak simán porcukorral); szilvásgombóc, lekváros gombóc, lekváros derelye (mind az előbbi feltétekkel szórva, néha simán porcukorral ezek is....)Grízes tészta,
Piskóta, avagy piskótakocka (mazsolás) csokiöntettel, néha vaníliás öntettel vagy
sodóval: Ó, az a csokoládéöntet.... Ez mindenki kedvence volt (legalábbis senki nem panaszkodott rá, és kinyaltuk a tálat is). Baromi kis adag volt ez nekünk, mindig meredten bámultuk azokat, akiknek még volt a tányérjában....
Főzelékek (lencse, bab - vajbab, zöldbab, sima bab - borsó, lencse, répafőzelék, finomfőzelék - jaj de finom volt - tökfőzelék, töltött káposzta, paradicsomos káposzta, káposztás-hús, székely káposzta, rakott káposzta, rakott kelkáposzta, rakott krumpli, krumplifőzelék (babérlevél darabkákkal, de isteni volt), töltött paprika, lecsó.....és még sorolhatnám...): Imádtam a főzelékeket. Néha pörkölttel és egy kis adag isteni szafttal, néha valami darab hússal (fasírt, rántott hús, főtt hús, máj, vagy akármilyen hús....), néha meg egyéb hozzávalóval adták (pl. paradicsomos káposzta kis tejfelell, 
darált hússal, egyéb főzelékek szalonna darabkákkal, vagy virslivel..., főtt tojás, sajt, vagy éppen porcukor (mákos, diós és egyéb édes kajákhoz....)
Tarhonya: szintén alap és klasszikus. Isteni husidarabok voltak benne. Nagyon jól meg tudták csinálni. Otthon soha nem sikerült olyanra, mint a menzán.... (bár ahogy mondani szokták, a nyál, vagy egyéb váladék adja a bukéját a menza kajának.... bocsánat :-) ez van).Barnarizses hús: alapvetően rizses hús, ami szintén finom kocka-husokkal volt gazdagítva.... Néha barnarizses húst kaptunk. Eszetlen finom volt.....
Reszelt máj (mindig így mondtuk) de valójában resztelt máj, vagy sima máj (sütve, főzve, panírozva, fincsi levével, isteni szaftja van, de szárazon is elpusztítom....) (krumplival, néha rizzsel, tésztával; de legtöbbször krumplival). Emlékszem mindenki utálta. Egy két ember 
megette, és azt hiszem egyedül én szerettem. De nagyon. Mindig mindent meg kellett enni, ezért amikor a többiek meghallották, hogy szeretem, mindenki a tálamra rakta az adagját. Egy nagy kupac máj termett a tányéromon. Mind megettem. Persze mindig gyors voltam evésben, de ettől egy cseppett belassultam. A kajálás vége felé a tanár (aki nem sejtette, hogy mi a történet), le is szidott, hogy már mindenki végzett, egyedül én tötymörgök még. Most rám kell várni?? Hát ez van, mondtam teli szájjal.... Na akkor meg azért jött a szócséplés.... A máj isteni. Májkrém, máj... Máj főzve, rántva, sütve, vagy akárhogy elkészítve. A szívem csücske. :-)
megette, és azt hiszem egyedül én szerettem. De nagyon. Mindig mindent meg kellett enni, ezért amikor a többiek meghallották, hogy szeretem, mindenki a tálamra rakta az adagját. Egy nagy kupac máj termett a tányéromon. Mind megettem. Persze mindig gyors voltam evésben, de ettől egy cseppett belassultam. A kajálás vége felé a tanár (aki nem sejtette, hogy mi a történet), le is szidott, hogy már mindenki végzett, egyedül én tötymörgök még. Most rám kell várni?? Hát ez van, mondtam teli szájjal.... Na akkor meg azért jött a szócséplés.... A máj isteni. Májkrém, máj... Máj főzve, rántva, sütve, vagy akárhogy elkészítve. A szívem csücske. :-)
Húsgombóc, valamilyen paradicsomos szósszal leöntve, vagy melléöntve: ezt sem lehetett elrontani. Ha fasírt volt, az is istenire sikeredett mindig, csakúgy mint a töltött hús (comb), de a 3-4 darab kicsi húsgombóc paradicsomszósszal nagy becsben volt tartva mindig. Mellé legtöbbször sima főtt krumpli (flancosabban: burgonya, parasztosabban: kumpri) volt, ált. törve, néha hosszába vágva esetenként meg is sózták, ünnepnapokon petrezselyemmel is bolondították....Vadas: a kis krumpligombócók, és a mártás.... na meg a hús. Krokett akkoriban még nem volt
(vagy csak mi nem találkoztunk vele), de erősen olyan hatást keltett. A burgonyagombóc szépen elfogyott, a mártást azzal itattuk, de soha nem volt elég. Így kenyérrel töröltük ki a tányért (a legtöbben a csücsökre vadásztak....)
Spenót, sóska: isteni finom íze volt a sóskának. Valami kőkemény húst kaptunk mellé mindig. A spenótért soha senki nem volt oda. Én szerettem, de sajnos óvodában hagyták a pihent óvónők, hogy 6-7 adagot kapjak. "Repetát ki kér?" Mindig kértem. És adtak is. De egy csepp gyereknek ennyit adni..... És nem telt el 10 perc, telehánytam mindent. Akkor utáltam meg a spenótot. Olyan beteg lettem tőle, hogy kicsivel több, mint 20 év kellett hozzá, hogy ismét tudjak enni. Még a szagától is szó szerint forgott a gyomrom, és éreztem, hogy baj lesz. Be kellett fogni az orrom is, nehogy baj legyen.... A spenót mellé néha fasírt, vagy valami hús volt, de legtöbbször egy darab víz ízű főtt tojás, ami sózva egész kellemes volt. Na, mentem a nagy adag kenyérért a kosárhoz, és ettem a főtt tojást a "spenót napokon" ebédkor. Egyszer nagyon szánalmas lehettem, mert a konyhás 2 főtt tojással tisztelt meg. Elfogadtam. :-) Hiába, az éhség mindig győz nálam....
Különféle főtt tészták (nokedli, avagy galuska; kagylótészta, makaróni, spagetti, de legtöbbször csavarostészta, és egyéb alakú tészták) pörkölttel: ezek is nagyon finomak voltak.Gombapörkölt, marhahúsos pörkölt (elrágni nem lehetett), disznópörkölt, néha disznósajt (isteni a disznósajt), körömpörkölt, kocsonya, baromfipörkölt, pacal (csak úgy simán, az borzalmas volt: ha az volt heves irány a kenyereskosárhoz tankolni....); tehát a különféle pörköltek, mártások kombinációja volt pl. izzsel (néha rizibizi), krumplival (főzve, sütve, krumplipüré, sült krumpli, tört krumpli néha kis petrezselyemmel szórva.....), tésztával, vagy éppen valami főzelékkel....
Rizs avagy rizi-bizi (a fincsi rizs, kukoricával, répával, borsóval... és még valami volt, de mindig 
máshogy adták a rizi-bizit. Néha gomba is volt benne....) töltött hússal vagy fasírttal (vagy időnként valami fasírtszerű egybehússal (a Hortobágyi húsos palacsinta és a Bélszínroló!!! Ezek ritkák és megbecsülendő dolgok voltak - ma is azok). Bélszínrolót is ettünk egy évben egyszer, talán kétszer). A töltött hús néha felismerhetetlen volt, de néha lehetett látni rajta, hogy az valamikor egy baromfi combja volt.... Isteni finom volt....
máshogy adták a rizi-bizit. Néha gomba is volt benne....) töltött hússal vagy fasírttal (vagy időnként valami fasírtszerű egybehússal (a Hortobágyi húsos palacsinta és a Bélszínroló!!! Ezek ritkák és megbecsülendő dolgok voltak - ma is azok). Bélszínrolót is ettünk egy évben egyszer, talán kétszer). A töltött hús néha felismerhetetlen volt, de néha lehetett látni rajta, hogy az valamikor egy baromfi combja volt.... Isteni finom volt....Volt még káposztás tészta (természetesen sósan, kockatésztával), krumplis tészta, túrós csusza (szalonnadarabokkal ez is sósan; valaki édesen eszi, hát..... borzalmas), túróstészta mazsolával, lekvárral; palacsinta, mikor milyen töltelékkel (kakóval, vaníliával, lekvárral, túróval, legtöbbször sima kakóporral....); túrós kocka (tésztaszerűség. Főtt tészta darabok voltak benne. isteni volt. vízízű, de a porcukor felturbózta kicsit az ázott tésztát és mazsolákat....); valami édes galuska, ill. nudli. lekvárral, porcukorral. 
isteni volt a nudli....mákos guba, mákos tészta, lekváros tészta (csak úgy natúr), dejós diós tészta, néha kis lekvárral...
isteni volt a nudli....mákos guba, mákos tészta, lekváros tészta (csak úgy natúr), dejós diós tészta, néha kis lekvárral...Desszert:
Nagy ritkán volt valami igencsak apró süti, az isteni volt. (Volt neki egy "becsületes" neve, de az már a múlt homályába vész.... De a sütire tisztán emlékszem hogy nézett ki....) Madártej is volt elvétve (néha sima vaníliás tej, piskótadarabokkal...) Somlói galuska, arany galuska, tiramisu (ritka volt nagyon), császármorzsa, (Somlóit és tiramisut talán nem is a menzán ettem....), sima sütik, pudingok, a jó csomós puding de 
finom volt.... na és a mákos guba... És a fincsi Négerkocka (vagy Néger kocka), ez a süti különösen akkor bukkant fel, amikor valaki születés- vagy névnapja alkalmából hozott, és mindenki kapott néhányat (kis ivólével esetleg). A puncsos süti, és a dobostorta, csokitorta szintén ilyen alkalmakkor kerültek elénk....
Italok:
Általában víz, de néha ivólé. Az bizony ünnepnap volt. A műanyag kancsóban felkevert ivólé, amit hiába kevertek akármeddig, a "szárazanyag" ott volt az alján. Másodpercek alatt vált le, de a tanárok üvegkancsójában gyönyörűen lehett is látni, hogy a fele - olyan furcsa göbös szárazanyag - elvált és ülepedett megállíthatatlanul pillanatok alatt.... De imádtuk.
finom volt.... na és a mákos guba... És a fincsi Négerkocka (vagy Néger kocka), ez a süti különösen akkor bukkant fel, amikor valaki születés- vagy névnapja alkalmából hozott, és mindenki kapott néhányat (kis ivólével esetleg). A puncsos süti, és a dobostorta, csokitorta szintén ilyen alkalmakkor kerültek elénk....
Általában víz, de néha ivólé. Az bizony ünnepnap volt. A műanyag kancsóban felkevert ivólé, amit hiába kevertek akármeddig, a "szárazanyag" ott volt az alján. Másodpercek alatt vált le, de a tanárok üvegkancsójában gyönyörűen lehett is látni, hogy a fele - olyan furcsa göbös szárazanyag - elvált és ülepedett megállíthatatlanul pillanatok alatt.... De imádtuk.
Uzsonna:
A napközis uzsonnákból gyakorta lehetett repetázni. Nem kaptunk egy karéj kenyeret, de a repeta által még több is jutott, ha többen hiányoztak... Előfordult a "száraz" ill. kiszáradt kenyér, de elropogtattuk. Leckeírás és "agyhalálállapot" után már minden mindegy volt. A zsíros kenyér 
hagymával (újhagyma, avagy póráhagyma) isteni volt, de lilahagymával is. Néha pirospaprikával és sóval megszórták, néha borssal, néha "natúr állapotban hagyma nélkül ettük a kissé száraz zsíroskenyeret. Húskrémes, májkrémes kenyér, lekváros kenyér, mézes (vajjal) kenyér (de mindegy volt, milyen feltét van a kenyéren: sós vagy édes egyre ment. Minden meg volt vajazva. A szelet kenyér, azon egy réteg vaj, és rá az aktuális feltét (lekvár, méz, húskrém, májkrém, párizsi, kolbász, szalonna, szalámi, sajt, sajtkrém... de első a vaj!!) A teavaj isteni volt, azt már szintén nem lehet visszahozni.... Még önmagában is ettük, olyan különleges és jó íze volt. Persze friss kenyérrel, zsemlével vagy kiflivel volt az igazi. Néha kaláccsal.). Tehát azt is mondhatnák, hogy ott volt a gyakori vajas mézes kenyér, lekváros (vagy jam-es) kenyér (néha az is vajjal turbózva, néha ki tudja, mivel tuningolva), májkrémes kenyér, vagdalt husos vagy húskrémes kenyér, fapados párizsis kenyér, felvágottas kenyér, sonkás, krinolinos, vagy éppen zala felvágottas kenyér (iskolacsemege, vagy diákcsemege), kolbászos kenyér, sajtkrémes kenyér, vagy éppen sima sajtos kenyér (néha a kenyér helyett kifli vagy zsemle volt. Fő a változatosság).... Néha pedig a száraz kenyérdarabka mellé egy gerezd Medve sajtot kaptunk. Volt olyan elvetemült, aki rákente a kenyérre. A többség csak simán megette külön-külön, ahogyan az "ég küldte" nekünk. ... A túrós kenyérre is emlékszem. Néha sós túró néha édeskés túró volt a kenyéren. Néha az édes túrót még mazsolával is kombinálták. A sós túrót pedig időnként valamilyen felismerhetetetlen hússal (pl. szalonna, kolbásszerű hús stb....) De a leggyakoribb, hogy simán adták kombinációk nélkül. A kőrözöttes kenyér viszont lepipált mindent. Egyszer - talán egy kezdő konyhás ügyködött a kajánkkal - nagyon vastagon kaptuk a kőrözöttet. A többség örült neki. Aki nem, azon "segítettünk". Szépen megvékonyítottuk a feltétet, és elosztottuk, mert sokan kértek még. Az egy jó uzsonna volt..... A tojáskrémes kenyér még nagyon finom volt (valami pástétomszerű dolog volt, de erősen más, mint amiket ma lehet kapni - készíteni meg nem lehet házilag, hiszen soha semmi nem úgy sikerül, mint a jó öreg menzán anno....). Olyan is előfordult (igaz ritkán, tényleg csak egyszer-egyszer az egész sulisidőszakom alatt), hogy elfogyott a vaj vagy nem volt, nem kaptak feltéteket, de kenyér volt. Az ebédről maradt szafttal, ill. főfogás zsírjával meglocsolták picit a kenyeret, elkenték, és kész is volt az uzsonna. Talán egy alkalommal még "ebédmaradvány" se volt, így kissé száraz kenyeret ettünk (valaki sózva).
Néha kaptunk valami gyümölcsöt (alma, mandarin, banán.... de ez nagyon ritka volt; és még ritkábban joghurt is került a tízórais vagy uzsis menübe.... Ált. natúr, de valamilyen sima gyümölcsösre is emlékszem, bár lehet, hogy ezt is máshol ettem....). És egyszer talán kétszer egy évben kaptunk valamilyen bóvli olcsó szelet csokit is. Nagyon örültünk neki, és nagyon szerettük. Ha az aktuális csokit nem (annyira) szerettük, akkor is megettük. Ez van, és kész alapon. Olyasmi csokik voltak ezek mint pl. Sport szelet (a régi kicsi, papírcsomagolásos), Kapucíner, Szamba, Autósszelet.... vagy hasonló. De ezekkel talán ünnepnapokon voltunk megáldva (pl. szünet előtti utolsó nap) és gyanítom, hogy a termékek lejárat előtt voltak (vagy után, vagy ki tudja....), és emiatt volt a csokinap....
hagymával (újhagyma, avagy póráhagyma) isteni volt, de lilahagymával is. Néha pirospaprikával és sóval megszórták, néha borssal, néha "natúr állapotban hagyma nélkül ettük a kissé száraz zsíroskenyeret. Húskrémes, májkrémes kenyér, lekváros kenyér, mézes (vajjal) kenyér (de mindegy volt, milyen feltét van a kenyéren: sós vagy édes egyre ment. Minden meg volt vajazva. A szelet kenyér, azon egy réteg vaj, és rá az aktuális feltét (lekvár, méz, húskrém, májkrém, párizsi, kolbász, szalonna, szalámi, sajt, sajtkrém... de első a vaj!!) A teavaj isteni volt, azt már szintén nem lehet visszahozni.... Még önmagában is ettük, olyan különleges és jó íze volt. Persze friss kenyérrel, zsemlével vagy kiflivel volt az igazi. Néha kaláccsal.). Tehát azt is mondhatnák, hogy ott volt a gyakori vajas mézes kenyér, lekváros (vagy jam-es) kenyér (néha az is vajjal turbózva, néha ki tudja, mivel tuningolva), májkrémes kenyér, vagdalt husos vagy húskrémes kenyér, fapados párizsis kenyér, felvágottas kenyér, sonkás, krinolinos, vagy éppen zala felvágottas kenyér (iskolacsemege, vagy diákcsemege), kolbászos kenyér, sajtkrémes kenyér, vagy éppen sima sajtos kenyér (néha a kenyér helyett kifli vagy zsemle volt. Fő a változatosság).... Néha pedig a száraz kenyérdarabka mellé egy gerezd Medve sajtot kaptunk. Volt olyan elvetemült, aki rákente a kenyérre. A többség csak simán megette külön-külön, ahogyan az "ég küldte" nekünk. ... A túrós kenyérre is emlékszem. Néha sós túró néha édeskés túró volt a kenyéren. Néha az édes túrót még mazsolával is kombinálták. A sós túrót pedig időnként valamilyen felismerhetetetlen hússal (pl. szalonna, kolbásszerű hús stb....) De a leggyakoribb, hogy simán adták kombinációk nélkül. A kőrözöttes kenyér viszont lepipált mindent. Egyszer - talán egy kezdő konyhás ügyködött a kajánkkal - nagyon vastagon kaptuk a kőrözöttet. A többség örült neki. Aki nem, azon "segítettünk". Szépen megvékonyítottuk a feltétet, és elosztottuk, mert sokan kértek még. Az egy jó uzsonna volt..... A tojáskrémes kenyér még nagyon finom volt (valami pástétomszerű dolog volt, de erősen más, mint amiket ma lehet kapni - készíteni meg nem lehet házilag, hiszen soha semmi nem úgy sikerül, mint a jó öreg menzán anno....). Olyan is előfordult (igaz ritkán, tényleg csak egyszer-egyszer az egész sulisidőszakom alatt), hogy elfogyott a vaj vagy nem volt, nem kaptak feltéteket, de kenyér volt. Az ebédről maradt szafttal, ill. főfogás zsírjával meglocsolták picit a kenyeret, elkenték, és kész is volt az uzsonna. Talán egy alkalommal még "ebédmaradvány" se volt, így kissé száraz kenyeret ettünk (valaki sózva).Néha kaptunk valami gyümölcsöt (alma, mandarin, banán.... de ez nagyon ritka volt; és még ritkábban joghurt is került a tízórais vagy uzsis menübe.... Ált. natúr, de valamilyen sima gyümölcsösre is emlékszem, bár lehet, hogy ezt is máshol ettem....). És egyszer talán kétszer egy évben kaptunk valamilyen bóvli olcsó szelet csokit is. Nagyon örültünk neki, és nagyon szerettük. Ha az aktuális csokit nem (annyira) szerettük, akkor is megettük. Ez van, és kész alapon. Olyasmi csokik voltak ezek mint pl. Sport szelet (a régi kicsi, papírcsomagolásos), Kapucíner, Szamba, Autósszelet.... vagy hasonló. De ezekkel talán ünnepnapokon voltunk megáldva (pl. szünet előtti utolsó nap) és gyanítom, hogy a termékek lejárat előtt voltak (vagy után, vagy ki tudja....), és emiatt volt a csokinap....
Mindezekhet soha nem volt ital, mindenki szerzett magának a csapból vizet, ha szomjazott, de igazából az uzsonna közvetlenül hazamenetel előtt volt, így nem fáradtunk ivással, inkább mielőbb felhúztuk a nyúlcipőt, és rohantunk, mint akit késsel kergetnek.....
További Retro ill. "emlékezős" bejegyzéseimből néhány:
*** Retro I. *** Retro II. *** Retro III. ***
*****
Reggelire (vagy éppen uzsonnára, ami otthon, vagy vendégségben is jellemző volt elég gyakran) kaptunk sima zsíros kenyeret, vagy éppen cukros kenyeret, sőt, cukrozott zsíros kenyeret. A zsíros-cukros kenyér gyakori csemege volt, vagy éppen a vajas kenyér (főleg a teavajas kenyér volt mennyei. A teavaj annyira 
finom volt régen, hogy önmagában is bátran fogyasztottuk...). És hogy változatos legyen, időnként a vajas vagy margarinos kenyeret is megcukroztuk. A kacsazsíros kenyér inkább otthoni menü volt (vagy épp a libazsíros), főleg mikor kacsát vágtunk (vagy éppen valamelyik rokon, és hozott nagy adag kiadós kacsazsírt). A jó folyós kacsazsír a száradó (vagy teljesen kiszáradt) kennyére, zsemlére került. Ha volt hagyma, hát azzal is kombináltuk az étket. Bár hagyma gyakori feltét volt (ha éppen volt pl. lilahagyma, vöröshagyma, fokhagyma, új- avagy csemegehagyma).
A sima cukros kenyér is felkerült néha a menü-listába, valamint a gépsonkás kenyér (ez nagyon ritka volt, a sima sonka inkább jellemző volt).
A töpörtyű (vagy tepertő) is nagyon gyakori elemózsia volt. Néha simán, hidegen, néha a pirítottuk, és úgy ettük kenyérrel. Olyan finom illata van a pirított töpörtyűnek...
A szalonna simán, katonákra vágva, vagy pirítva.... Kenyérrel, zsemlével néha azt is cukrozva, vagy éppen pirospaprikával szórva.... Sózva, vagy natúr.... Mindenhogy elfogyott.
A sima mustáros kenyér (néha valamilyen hússal vagy margarinnal, zsírral kombinálva) is felbukkant életünkben, de a kőrözöttes kenyér inkább csak napköziben volt jellemző. Még vendégségben sem bukkant fel, mert drága lett volna házilag készíteni (pl. egy vájdlingnyit, ami alapmennyiség volt bármiből, ha valamit csinált az ember "házilag").
Otthon (de másoknál is) szintén nem volt egyedi eset, hogy a megmaradt pörkölt került a kenyérre, vagy zsemlére feltétnek uzsonnára, vagy éppen reggelire. Sokszor csak az üres pörköltlé volt (hús nélkül, hát... az maradt), és az is kiadós és ízletes csemege volt.
Disznótorok alkalmával (főként rokonok, barátok disznótorai) több hétig csak disznóból készült finomságok voltak mindennap (minden étkezéskor!!). A disznósajt alap volt. Hidegen, melegítve, vagy katonákra vágva kombináltuk. Minden disznóvágásból származó disznósajt (vagy bármi más csemege) egészen más volt, másképp sikerült, máshogy fűszerezték kicsit, vagy éppen több-kevesebb alkotó került beléjük a készítéskor. A disznósajt mellett a hurka (májas, véres) szintén ott volt. A zsírjából szintén hetekig készültek az uzsonnára való zsíroskenyerek, zsemlék.... Vagy éppen a főtt krumplira tettük (esetleg nokedlira, vagy más főtt tésztára). A kolbász pedig szintén alap-csemege volt. Zsírját szintén eltettük, és "beosztottuk".
A májas, ill. májkrémes kenyér (margarinnal, vagy magában) szintén inkább iskolában volt jellemző, és a húskrémes kenyér is, avagy húspástétomos kenyér (valamilyen kenhető hús - mint a májkrém - került a kennyérre), esetleg vagdalthús.
Csirke-, vagy tyúkvágáskor otthon hétvégente ettük a kiadós, friss húsból készült kiadós étkeket (napokig). Leves, sült és főtt hús, pörkölt is készült egy csirkevágásból. Emlékszem rá még mindig, hogy olyan levest azóta sem ettem.... Cuppogtattuk a csirkenyakat, a szárnyakat és lábakat az "idősebbek ették, cuppogatták el (mert semmi nem veszhetett kárba). Mindenki a püspökfalatra, puha húsos combira, és mellehusára vadászott. A vastag börkéket általában megintcsak az "idősebbek" ették.
A sült hús általános jelenség volt. A finom bundás prézlit néha külön leettük a húsról. Mellé általában valamilyen krumpli került (sült-, főtt, tört, krumpli héjában, vagy akár krumplipüré...) Rizzsel, (néha rizi-bizivel), esetleg valamilyen tésztával (nokedli) vagy akár ha volt zöldség, akkor főzelékkel került elénk az asztalra az ízletes sült húsi. Főtt hús is volt, (fokhagymás, vagy natúr, esetleg más hagymával, kis paprikával borssal megszórva....). De a sláger mégiscsak a sülthús volt, (ritkán grillcsirke, töltött csirke), a leggyakoribb
pedig a pörkölt, amihez minden köret passzolt. Sőt üresen is ehető volt. Sokáig eltartható volt (mélyhűtőbe téve), sőt, hűtőben is elállt, és következő hétvégéig főzés nélkül ehettünk meleg ételt. A pörkölt állandóan jelen volt életünkben, ha nem volt főzelék, vagy más főtt köret (nokedli, egyéb tészta, rizs - rizsa - :-) valamilyen krumpli....) akkor kenyérrel, zsömlével, kiflivel is teljesen beteltünk vele....
A tejfölös kenyér (sózva, pirospaprikával és/vagy borssal hintve) királyi csemege volt, de ritka (mert drága volt a tejfel. Nem mintha ma nem lenne az). A túrós kenyér szintén ritka volt (drága volt a túró, igen), a kapros-túrós kenyér a sós változata volt a túrós kenyérnek; ha viszont édesen ettül, akkor általában cukrozva, néha mazsolával. A túrós kenyér még kombinálva volt tejfellel is. Túrót tejföllel összekeverték, és azt kenyérrel adták (inkább otthon). A tejfölös-túrós kenyér önmagában is ízletes volt, nem kellett külön feltét hozzá. Gazdag volt, és kiadós.
Bundás kenyér, és pirítós. Időnként fel-fel bukkant életünkben. A bundás kenyeret midnenki
szerette, jó sok tajással, vastag bundával (habár ez ritka volt, hiszen sokszor be kellett osztani). A pirítós viszont (mivel akkoriban nemigen volt kenyérpirító - legalábbis az "egyszerű földi halandóknak" nem), úgy készült, hogy egy edényben pirítottuk a kenyeret vagy zsemlét. Vagy olajban, vagy zsírral (vagy olaj plusz zsír keverékével), esetleg margarinnal, vagy valamilyen maradék-zsírral pl. töpörtyű zsírjával, pörkölt szafttal, vagy kacsazsírral.... (vagy ami éppen volt). Jó zsíros volt az akkori pirítós, sokszor tocsogott a zsírtól (kétszersültnek is nevezhetnénk, de mi pirítósnak hívtuk). A bundás kenyér mellett (helyett) lágytojás, tükörtojás, főttojás, rántotta (omlett) is felbukkant reggelik alkalmával. A tükörtojás volt a favorit, de minden formában szerettük....
Kenyér (vagy zsemle, kifli) tejben vagy éppen kakaóban, tejeskávéban áztatva. Néha cukros tejben, de igazából elegendő volt a "natur" tej. A lényege az volt ennek az ízletes tízórainak (vagy éppen uzsonnának), hogy egy nagyobb edénybe (tejforraló formájú, esetleg egy nagy bögre-forma, fél vagy 1 literes edénybe) tejet (vagy tejeskávét öntöttünk), kicsit felmelegítettük, és beletettük a felkockázott, katonákra vágott kenyeret, zsemlét. Nagyobb kockákra vágtuk. Ezek a csemegék különösen akkor voltak jók, ha kiszáradt a kenyér vagy zsemle. Pillanatok alatt megpuhult, és fogyasztható volt.
A Lecsó. Soha nem ettem ugyanolyanra sikeredett lecsót. A lecsó nagyon jól kombinálható volt, és bármi belekerülhetett (vagy éppen kimaradhatott, ha nem volt). A jó pörkölt alapú étel kiadós volt. Sok csemege (vagy tv-) paprika volt benne laskákra vágva, paradicsom, főtt tojás, valamilyen hús (vagy virsli, vagy szalonna, krinolin, másféle szafaládé, esetleg hurka, kolbász vagy bármilyen más hús, esetleg többféle hús). És persze elmaradhatatlan volt a hagyma (alap a vörös, de másfajta hagyma is került bele időnként). A paradicsomot mi nem hámoztuk, nagyon szerettük a hélyát (amúgy én világ életemben szerettem a pörcös, vagy éppen égett ételeket. Ill. az égett részeket egy ételen... ez van.) És még sorolhatnám, mi minden kerülhet egy lecsóba, mi maradhat ki, a kombinációk sora végtelen..... (Tarhonya, nokedli, másféle csipetke, esetleg krumpli és még ki tudja, ki mit tesz bele....) Jó vastag karély kenyérrel ettük. A lecsó főleg télen volt alap, különösen nagy hidegben.
A kocsonya volt még egy hagyomány. A kocsonya kenyérrel elképeztő sikeres volt nálam, de a benne lévő köröm nem. Ha volt finom mócsing-mentes hús benne, azt megettem, de egyébként a sima kocsonyát ettem. Iskolában talán nem is ettem kocsonyát soha....
Pacalról is emlékezzünk meg. Néha rendeztek az iskolában a szülőknek úgynevezett "pacal-vacsorákat". Fizetni kellett érte, de alapvetően a társaság miatt mentek, akik mentek. Otthon nemigen ettünk pacalt, a többség nem kedvelte....
Savanyúság főleg télen volt (nyáron inkább édesebb savagyúság, mint pl. uborkasaláta. Az uborkasaláta
főleg tejfölösen volt népszerű: tejfölös uborkasaláta enyhén cukrozva, pirospaprikával szórva; de néha a "sima" ecetes uborkasaláta is asztalra került; a majonézes krumplisaláta is nyáron volt inkább - mindig azt mondtuk, hogy "majomméz"), egyébként kovászos uborka (néha csemege- ill. savanyú uborka), savanyú káposzta, és csalamádé (főleg a csípős volt finom) volt jellemző. A suliban felbukkant a cékla és vegyes vágott, de ezt sem vitték túlzásba....
Nyár végi csemege volt minden évben a főtt kukorica. Venni kellett, mert a piacon lehetett kapni, és ha lehetett kapni, akkor venni kellett. Mert év úgy nem telhetett el, hogy ne ennénk dinnyét vagy főt kukoricát. Sláger-csemegék. Valaki majonézzel ette a főtt kukoricát. A kukoricacső körberágása alkalmával a fogunk tele volt mindenhol kukoricadarabkákkal (mint mákos étel fogyasztásánál mákkal), és még akkor is rágcsáltuk a kukoricacsövet, ha már nem volt rajta kukorica. (Néha talán csak kínunkban). Majonéz általában "házilag" készült mindenkinél, sokkal olajosabb volt (volt benne anyag rendesen).
Sütemények, édességek, desszertek: otthon gyakran sütöttünk süteményt, vagy csináltunk valamilyen édességet. Egyébként cukrászdában vettünk (de azt ritkán, ha kirúgtunk a hámból, mivel dőzsölésnek számított). Klasszikus cukrászdában vett süti volt a 
Krémes (sima), néha Franciakrémes, esetenként Képviselőfánk, Túrósbatyu, Mákos rétes, Káposztás rétes, Almás lepény, Négercsók, egyéb linzeres sütik, főfő pl. az Isler. A kakaós és vaníliás kekszek, valamint a citromos, kakaós, vagy vaníliás nápolyik, parányok, töltött ostyák szintén közkedveltek voltak. És a puncsos sütik, marcipános finomságok....
A Kókuszgolyó inkább otthon készült. Általában hatalmas, ipari mennyiségben, vajdlingnyi Kókuszgolyó. A Kakaóscsiga is gyakran készült otthon (avagy Darázsfészek), valamint a Puncsszelet, Hókocka, Kakaóslepény, Csokispite, Meggyespite, vagy meggyeslepény (esetleg más gyümölccsel, cseresznyés- almás, körtés, barackos, szilvás....). A sós sütemények is gyakoriak voltak otthon, sima sós pogácsa, sajtos pogi, köményes-, borsos-, pirospaprikás-, töpörtyűs-, szalonnás-, kolbászos-, sonkás pogácsa.... Sajtos vagy csak
sima sós rúd, vagy egyéb formára vett figurák. Volt otthon kelt tészta, vagy könnyebben készíthető (sütőporos és nem élesztős sós vagy édes sütemény), esetleg sütést nem igénylő nyalánkság (mint a Kókuszgolyó).... Hájas tészták, és társaik szintén szokásos nassolnivalók voltak, valamint időnként olyan finomságok készítése otthon, mint például, madártej, házi pudingok, "hamis" tiramisu (mascarpone pótló hozzávalóval, pl. vajkrém), somlói galuska, gesztenye püré (vagy ősszel a pirított gesztenye, őszi diótörés, és evészet, mellékesen pedig diós és mákos sütemények, kelt tészták készítése: kuglóf, kalács, lepény, pite, vagy a karácsonykor elmaradhatatlan beigli, arany galuska, vagy a könnyebben elkészíthető hagyományos mákos guba). Piskóták, piték, lepények, rétesek kombinálva, kicsit másképp csinálva, de mégis ugyanúgy (csak időnként beújítva valami hozzávalóval, pl. más gyümölcsből az adott sütit, vagy másfajta pogácsa készítése. De általában nemis másfajta, hanem többfajta készült egyszerre. Így a hagyományos sós pogi mellett elmaradhatatlan volt a finom sajtos pogácsa, törörtyűs pogácsa, és ha kedvünk volt, köménymagosat és porsosat is csináltunk. Bár emlékszem, hogy szalonnás és kolbászos pogácsa is volt néha....) Házi habcsók és szaloncukor. Bár a szaloncukrot inkább vettük, az ismeretségi körben volt, aki a "készítésére vetemedett", és adott boldog-boldogtalannak. :-) Fel se lehet sorolni mindent, valóban csak a teljesség igénye nélkül törnek fel az emlékek.....
Fagyizóba nyaranta mentünk. A hétvége megkoronázása, hogy a hozzánk közel lévő kis fagyizóba berohantunk, és kombinálva vásároltunk (tölcsérbe is kértünk fagyit, de jellemző volt, hogy befőttes üvegbe kértünk a fagylaltból, és rohantunk vele haza, hogy a mélyhűtőben legyen az ízlehetes finomságból később is). A fagylaltok kínálata mára olyan széles, hogy fel sem lehet mindent sorolni, hiszen minden egyes fagyizónak van valami újdonsága, vagy valami, ami más, egyedi, vagy éppen még nem próbáltam. Mégis, ha választhatnék, őszintén mondom, hogy a régi idők fagyijai kellenének. Ma egy gombóc fagyi nagyon drága, és ezért cserébe kis adag. Régebben egy gombóc fagyi sokkal nagyobb volt, nem volt szokás lehúzni a fagyikanálról a felét, ráadásul ma már a közepén is levegő van sok esetben. A fagyik minősége is megkérdőjelezhető (önmagában is, nemhogy a régi időkhöz képest), és az adag, a méret, erősen 
összement (biztosan a nagymosásban). Fagyizni egy élmény volt mindig, boldogok voltunk, és izgatottak, amikor mentünk a fagyizóba. A felnőttek legalább annyira, mint a gyerekek. A tejszínhab pedig szintén időnként kellett a fagyira, legalább annyira, mint az édes ostyaroló (de ha lehetett, inkább még egy gombóc fagyit kértem, az "extrák" helyett). Ó, azok a régi gömbfagyik....
Palacsintázni otthon is szoktunk (almás-fahéjas, túrós, sima lekváros, sima kakaós, sima fahéjas, mézes, néha pudingos palacsinta, és az elmaradhatatlan mákos- vagy diós palacsinta is felbukkant otthonunkban). A rakott vagy csúsztatott palacsinta ritkább volt, inkább a kevésbé macerás "hagyományos" egyszerű palacsintára szakosodott a család. De előfordult a "vett" palacsinta, pl. strandon, félreeső helyeken (piac, csarnok, egyéb büfék). Ritka alkalom volt, hogy vettünk. Inkább házilag gyártottat ettem mindig (vagy otthon, vagy vendégségben).
Ha nyár, akkor starnd. Strandon elengedhetetlen volt valamit kikönyörögni, főleg, ha sokan olyan jóízűen
lakmározták a strand büfé kínálatát. Muszáj volt ott palacsintát venni, és a sima palacsinta mellett (néha helyett) a jó porcukros, fahéjas (vagy sima) gofri is alap volt (avagy amerikai palacsinta - ilyen néven árulták). Időnként egy melegszendvics, vagy sima szendvics és valamilyen "kezdetleges" pálcikás jégkrém is belefért, bár a fagyi volt akkor jellemző, inkább az volt (jó is volt, nagyobb is volt). Inni valamilyen jó hideg üdítőt ittunk, és pancsoltunk.... Lángos is volt, az is nagyobb volt, kiadósabb volt és finomabb. A legnagyobb melegben is vettünk és ettünk, és ezzel mások is így voltak. Hot Dog nem volt, de főtt vagy sült virsli vagy kolbász igen, bécsi szelet.... és a többi... (Sokszor persze otthonról hozott szendvics volt a menü, ami soha nem lehet olyan finom, amit a büfében lehet kapni....)
Innivalók: A sima víz. A csapvíz volt jellemző. Sokszor ittunk volna mást (jó cukros vizeket, ízesített, egészségtelen, adalékanyagokkal, színezékekkel dúsított italokat, melyek sokkal jobban estek/esnek). De például nagy melegben, órákon át tartó játszás, kergetőzés után (közben), vagy éppen kirándulások alkalmával iszonyú nagy melegben emlékszem, amikor kétségbeesetten keretünk egy (működő) kutat, vagy utcai vízcsapot, hogy teleigyuk magunkat, valamint "megmosakodjunk" (arcunk, nyakunk, karunk vagy akár hajunk víz alá tartása sem volt ritka a hőségben). Akkor bizony jó volt a víz.
A következő leggyakoribb innivaló a szódavíz volt (szódapatron csere abszolut alapdolog volt a legtöbb embernél). Valamilyen szörp volt általában (és inkább házilag készített, ritkábban boltban vett). Ezt néha vízzel ittuk, néha pedig szódavízzel. "Kérsz szörpit?" Néha tele volt a pupunk a házi-szörpökkel, mi mindig bolti szörpikét akartunk..... (Azért nem ok nélkül...)
Ivólevek, üdítők sokkal később kezdtek gyakoribbak lenni otthon. Pl. a jó öreg Sió, vagy még régibb Bambi. Az almalé volt a legolcsóbb, a szőlőlé volt a második leggyakoribb, de a többség kedvence mégiscsak a baracklé volt. A körte és narancs gyümölcslevek még kedveltek voltak, de a barack volt az igazi.
Egyéb üdítők még nagyon népszerűek voltak, pl. Traubi szóda, vagy más szénsavas cukros ital. Később megjelent a Coca-Cola, és más Coke termék, ami által legtöbbünk menthetetlenül átszokott arra. A Traubi és más üdítők egyébként főként rendezvényeken, ünnepségeken, vendégségben, vagy valamilyen "alkalomkor" bukkant fel, legalábbis az esetek döntő többségében.
Alapvetően állanóan jelen voltak az olyan ételek otthon (és máshol is - iskola, rokonoknál, vendégségben, 
ünnepségeken stb....), amik "paprikás" alapúak voltak. A pörkölt alap, bármely tésztához is kerülhetett. (Legyen a tészta orsó (becsületes nevén, ahogy tanultam: csavaros tészta - hiszen csavaros), masni, penne, spagetti, makaróni, nagykocka, kiskocka, fodroskocka, copfocska, kagyló, cső (rövid cső, hosszabb cső, sréhen vágott végű, sima végű...), szarvacska, tarhonya, csiga, csipetke (csipet), metélt, cérnácska, galuska vagy inkább 
nokedli; nudli, eperlevél, mindenhez passzolt a pörkölt. Ha nem volt ötlet, hogy mi legyen az ebéd: csináljunk pörköltöt. De leggyakoribb tészta mégiscsak a nokedli volt, soktojásból készült friss, ságra árnyalatú, összehasonlíthatatlan a mai készen vett tésztákkal - sőt, még a nem készen vettekkel is, hiszen a "házitojás" régi idők lisztje bizony más nokedlit hozott ki....
A paprikáskrumpli klasszikus (kolbásszal, néha szalonnával, időnként virslivel, de bármilyen húsból készülhetett, ami éppen volt; még párizsisat is ettem, és szalámis változatot is; disznósajtos, marhából, csirkehúsból, és disznó más részéből készült pörköltön alapuló paprikáskrumpli is született, ami megintcsak bármilyen étel alapja lehetett, nem csak paprikáskrumplié....), a csirkepaprikás, gombapaprikás, káposzta paprikásan (töltött káposzta, bár inkább paradicsomosan volt jellemző, de paprikás szaft alappal is felbukkant, mint ahogyan minden, mert bárminek
lehet prökölt szósz alapot adni), káposztás tészta (simán paprikás alap nálkül, vagy borssal, vagy csak sósan, valaki cukrosan; nálunk szigorúan sós volt), rakott káposzta, kelkáposzta, és még folytathatnám a sort. Karfiol, rakottan, paprikásan, natúr sósan, tejfölösen, vagy sajtosan.... Tök rántva, rakottan, vagy főzeléknek; pörköltalapja neki is lehetett. A halpaprikás klasszikus, bár nem volt jellemző a hal, ill. tengeri 
herkentyűk anno, valamint a gulyás leves is ritka volt (igazi gulyáslevest talán csak egyszer ettem, ahogyan Hortobágyi húsos palacsintát is - mármint "igazit"); bármi lehetett az étel, és bárhogy készülhetett (főtt, sült, grillezett, vagy akár roston - a régi jó társaságban, táborokban, vagy nyári, kertvégében, esetleg telken megrendezett szalonnasültések, hagyományosan mindennel, ami az akkori szalonnasütéses rendezvényekhez tartozott: szalonnák, többféle; kolbász, virsli, egyéb más husok, a kenyér, amire rácsepegtettük a forró szalonna és kolbászzsírt, valamint a többféle hagyma, és esetleg zöldségek pl. paprika, 
paradicsom....; fűszerezés itt is az elmaradhatatlan pirosarany, esetleg mustár is; bors, só, és kinek még milyen az ízlése, úgy kombinálta, pl. gyümölccsel: alma a slágergyümölcs volt. Egyébként a sült alma évente csemege volt nálunk is. Általában sütőben készült a mi sült almánk, néha kis fahéjjal, de mindig cukrozott volt. Néha kis mézzel, vagy lekvárral, de ez talán egy-két esetben volt jellemző. A szalonnasütés mellett meg kell említeni a "bográcsolást" is. A bográcsban készült ételek szintén nagyon finomak és alaphagyománynak számítottak, csakúgy mint a "szabadtéri" grillezés, mindenféle hús grillezve, vagy nyárson, szabadtűzön.... Pörköltalapja bármindek lehetett (ez esetben is, mind bármely esetben), legyen az étel valamilyen főzelék, káposztaféleség (székelykáposzta, töltött káposzta, rakott káposzta....), vagy akármilyen köret: bármilyen tészta, rizs, krumpli bárhogy kivitelezve; gomba, zöldségfélék, (levesek alapja is gyakran volt a hagyományos pörköltszaft) vagy bármi más.... Mindennek lehetett paprikás (pörkölt alapú) változata.....
finom volt régen, hogy önmagában is bátran fogyasztottuk...). És hogy változatos legyen, időnként a vajas vagy margarinos kenyeret is megcukroztuk. A kacsazsíros kenyér inkább otthoni menü volt (vagy épp a libazsíros), főleg mikor kacsát vágtunk (vagy éppen valamelyik rokon, és hozott nagy adag kiadós kacsazsírt). A jó folyós kacsazsír a száradó (vagy teljesen kiszáradt) kennyére, zsemlére került. Ha volt hagyma, hát azzal is kombináltuk az étket. Bár hagyma gyakori feltét volt (ha éppen volt pl. lilahagyma, vöröshagyma, fokhagyma, új- avagy csemegehagyma).A sima cukros kenyér is felkerült néha a menü-listába, valamint a gépsonkás kenyér (ez nagyon ritka volt, a sima sonka inkább jellemző volt).
A töpörtyű (vagy tepertő) is nagyon gyakori elemózsia volt. Néha simán, hidegen, néha a pirítottuk, és úgy ettük kenyérrel. Olyan finom illata van a pirított töpörtyűnek...
A szalonna simán, katonákra vágva, vagy pirítva.... Kenyérrel, zsemlével néha azt is cukrozva, vagy éppen pirospaprikával szórva.... Sózva, vagy natúr.... Mindenhogy elfogyott.
A sima mustáros kenyér (néha valamilyen hússal vagy margarinnal, zsírral kombinálva) is felbukkant életünkben, de a kőrözöttes kenyér inkább csak napköziben volt jellemző. Még vendégségben sem bukkant fel, mert drága lett volna házilag készíteni (pl. egy vájdlingnyit, ami alapmennyiség volt bármiből, ha valamit csinált az ember "házilag").
Otthon (de másoknál is) szintén nem volt egyedi eset, hogy a megmaradt pörkölt került a kenyérre, vagy zsemlére feltétnek uzsonnára, vagy éppen reggelire. Sokszor csak az üres pörköltlé volt (hús nélkül, hát... az maradt), és az is kiadós és ízletes csemege volt.Disznótorok alkalmával (főként rokonok, barátok disznótorai) több hétig csak disznóból készült finomságok voltak mindennap (minden étkezéskor!!). A disznósajt alap volt. Hidegen, melegítve, vagy katonákra vágva kombináltuk. Minden disznóvágásból származó disznósajt (vagy bármi más csemege) egészen más volt, másképp sikerült, máshogy fűszerezték kicsit, vagy éppen több-kevesebb alkotó került beléjük a készítéskor. A disznósajt mellett a hurka (májas, véres) szintén ott volt. A zsírjából szintén hetekig készültek az uzsonnára való zsíroskenyerek, zsemlék.... Vagy éppen a főtt krumplira tettük (esetleg nokedlira, vagy más főtt tésztára). A kolbász pedig szintén alap-csemege volt. Zsírját szintén eltettük, és "beosztottuk".
A májas, ill. májkrémes kenyér (margarinnal, vagy magában) szintén inkább iskolában volt jellemző, és a húskrémes kenyér is, avagy húspástétomos kenyér (valamilyen kenhető hús - mint a májkrém - került a kennyérre), esetleg vagdalthús.Csirke-, vagy tyúkvágáskor otthon hétvégente ettük a kiadós, friss húsból készült kiadós étkeket (napokig). Leves, sült és főtt hús, pörkölt is készült egy csirkevágásból. Emlékszem rá még mindig, hogy olyan levest azóta sem ettem.... Cuppogtattuk a csirkenyakat, a szárnyakat és lábakat az "idősebbek ették, cuppogatták el (mert semmi nem veszhetett kárba). Mindenki a püspökfalatra, puha húsos combira, és mellehusára vadászott. A vastag börkéket általában megintcsak az "idősebbek" ették.
A sült hús általános jelenség volt. A finom bundás prézlit néha külön leettük a húsról. Mellé általában valamilyen krumpli került (sült-, főtt, tört, krumpli héjában, vagy akár krumplipüré...) Rizzsel, (néha rizi-bizivel), esetleg valamilyen tésztával (nokedli) vagy akár ha volt zöldség, akkor főzelékkel került elénk az asztalra az ízletes sült húsi. Főtt hús is volt, (fokhagymás, vagy natúr, esetleg más hagymával, kis paprikával borssal megszórva....). De a sláger mégiscsak a sülthús volt, (ritkán grillcsirke, töltött csirke), a leggyakoribb
pedig a pörkölt, amihez minden köret passzolt. Sőt üresen is ehető volt. Sokáig eltartható volt (mélyhűtőbe téve), sőt, hűtőben is elállt, és következő hétvégéig főzés nélkül ehettünk meleg ételt. A pörkölt állandóan jelen volt életünkben, ha nem volt főzelék, vagy más főtt köret (nokedli, egyéb tészta, rizs - rizsa - :-) valamilyen krumpli....) akkor kenyérrel, zsömlével, kiflivel is teljesen beteltünk vele....
A tejfölös kenyér (sózva, pirospaprikával és/vagy borssal hintve) királyi csemege volt, de ritka (mert drága volt a tejfel. Nem mintha ma nem lenne az). A túrós kenyér szintén ritka volt (drága volt a túró, igen), a kapros-túrós kenyér a sós változata volt a túrós kenyérnek; ha viszont édesen ettül, akkor általában cukrozva, néha mazsolával. A túrós kenyér még kombinálva volt tejfellel is. Túrót tejföllel összekeverték, és azt kenyérrel adták (inkább otthon). A tejfölös-túrós kenyér önmagában is ízletes volt, nem kellett külön feltét hozzá. Gazdag volt, és kiadós.Bundás kenyér, és pirítós. Időnként fel-fel bukkant életünkben. A bundás kenyeret midnenki
szerette, jó sok tajással, vastag bundával (habár ez ritka volt, hiszen sokszor be kellett osztani). A pirítós viszont (mivel akkoriban nemigen volt kenyérpirító - legalábbis az "egyszerű földi halandóknak" nem), úgy készült, hogy egy edényben pirítottuk a kenyeret vagy zsemlét. Vagy olajban, vagy zsírral (vagy olaj plusz zsír keverékével), esetleg margarinnal, vagy valamilyen maradék-zsírral pl. töpörtyű zsírjával, pörkölt szafttal, vagy kacsazsírral.... (vagy ami éppen volt). Jó zsíros volt az akkori pirítós, sokszor tocsogott a zsírtól (kétszersültnek is nevezhetnénk, de mi pirítósnak hívtuk). A bundás kenyér mellett (helyett) lágytojás, tükörtojás, főttojás, rántotta (omlett) is felbukkant reggelik alkalmával. A tükörtojás volt a favorit, de minden formában szerettük....Kenyér (vagy zsemle, kifli) tejben vagy éppen kakaóban, tejeskávéban áztatva. Néha cukros tejben, de igazából elegendő volt a "natur" tej. A lényege az volt ennek az ízletes tízórainak (vagy éppen uzsonnának), hogy egy nagyobb edénybe (tejforraló formájú, esetleg egy nagy bögre-forma, fél vagy 1 literes edénybe) tejet (vagy tejeskávét öntöttünk), kicsit felmelegítettük, és beletettük a felkockázott, katonákra vágott kenyeret, zsemlét. Nagyobb kockákra vágtuk. Ezek a csemegék különösen akkor voltak jók, ha kiszáradt a kenyér vagy zsemle. Pillanatok alatt megpuhult, és fogyasztható volt.
A Lecsó. Soha nem ettem ugyanolyanra sikeredett lecsót. A lecsó nagyon jól kombinálható volt, és bármi belekerülhetett (vagy éppen kimaradhatott, ha nem volt). A jó pörkölt alapú étel kiadós volt. Sok csemege (vagy tv-) paprika volt benne laskákra vágva, paradicsom, főtt tojás, valamilyen hús (vagy virsli, vagy szalonna, krinolin, másféle szafaládé, esetleg hurka, kolbász vagy bármilyen más hús, esetleg többféle hús). És persze elmaradhatatlan volt a hagyma (alap a vörös, de másfajta hagyma is került bele időnként). A paradicsomot mi nem hámoztuk, nagyon szerettük a hélyát (amúgy én világ életemben szerettem a pörcös, vagy éppen égett ételeket. Ill. az égett részeket egy ételen... ez van.) És még sorolhatnám, mi minden kerülhet egy lecsóba, mi maradhat ki, a kombinációk sora végtelen..... (Tarhonya, nokedli, másféle csipetke, esetleg krumpli és még ki tudja, ki mit tesz bele....) Jó vastag karély kenyérrel ettük. A lecsó főleg télen volt alap, különösen nagy hidegben.A kocsonya volt még egy hagyomány. A kocsonya kenyérrel elképeztő sikeres volt nálam, de a benne lévő köröm nem. Ha volt finom mócsing-mentes hús benne, azt megettem, de egyébként a sima kocsonyát ettem. Iskolában talán nem is ettem kocsonyát soha....
Pacalról is emlékezzünk meg. Néha rendeztek az iskolában a szülőknek úgynevezett "pacal-vacsorákat". Fizetni kellett érte, de alapvetően a társaság miatt mentek, akik mentek. Otthon nemigen ettünk pacalt, a többség nem kedvelte....
Savanyúság főleg télen volt (nyáron inkább édesebb savagyúság, mint pl. uborkasaláta. Az uborkasaláta
főleg tejfölösen volt népszerű: tejfölös uborkasaláta enyhén cukrozva, pirospaprikával szórva; de néha a "sima" ecetes uborkasaláta is asztalra került; a majonézes krumplisaláta is nyáron volt inkább - mindig azt mondtuk, hogy "majomméz"), egyébként kovászos uborka (néha csemege- ill. savanyú uborka), savanyú káposzta, és csalamádé (főleg a csípős volt finom) volt jellemző. A suliban felbukkant a cékla és vegyes vágott, de ezt sem vitték túlzásba....Nyár végi csemege volt minden évben a főtt kukorica. Venni kellett, mert a piacon lehetett kapni, és ha lehetett kapni, akkor venni kellett. Mert év úgy nem telhetett el, hogy ne ennénk dinnyét vagy főt kukoricát. Sláger-csemegék. Valaki majonézzel ette a főtt kukoricát. A kukoricacső körberágása alkalmával a fogunk tele volt mindenhol kukoricadarabkákkal (mint mákos étel fogyasztásánál mákkal), és még akkor is rágcsáltuk a kukoricacsövet, ha már nem volt rajta kukorica. (Néha talán csak kínunkban). Majonéz általában "házilag" készült mindenkinél, sokkal olajosabb volt (volt benne anyag rendesen).
Sütemények, édességek, desszertek: otthon gyakran sütöttünk süteményt, vagy csináltunk valamilyen édességet. Egyébként cukrászdában vettünk (de azt ritkán, ha kirúgtunk a hámból, mivel dőzsölésnek számított). Klasszikus cukrászdában vett süti volt a 
Krémes (sima), néha Franciakrémes, esetenként Képviselőfánk, Túrósbatyu, Mákos rétes, Káposztás rétes, Almás lepény, Négercsók, egyéb linzeres sütik, főfő pl. az Isler. A kakaós és vaníliás kekszek, valamint a citromos, kakaós, vagy vaníliás nápolyik, parányok, töltött ostyák szintén közkedveltek voltak. És a puncsos sütik, marcipános finomságok....A Kókuszgolyó inkább otthon készült. Általában hatalmas, ipari mennyiségben, vajdlingnyi Kókuszgolyó. A Kakaóscsiga is gyakran készült otthon (avagy Darázsfészek), valamint a Puncsszelet, Hókocka, Kakaóslepény, Csokispite, Meggyespite, vagy meggyeslepény (esetleg más gyümölccsel, cseresznyés- almás, körtés, barackos, szilvás....). A sós sütemények is gyakoriak voltak otthon, sima sós pogácsa, sajtos pogi, köményes-, borsos-, pirospaprikás-, töpörtyűs-, szalonnás-, kolbászos-, sonkás pogácsa.... Sajtos vagy csak
sima sós rúd, vagy egyéb formára vett figurák. Volt otthon kelt tészta, vagy könnyebben készíthető (sütőporos és nem élesztős sós vagy édes sütemény), esetleg sütést nem igénylő nyalánkság (mint a Kókuszgolyó).... Hájas tészták, és társaik szintén szokásos nassolnivalók voltak, valamint időnként olyan finomságok készítése otthon, mint például, madártej, házi pudingok, "hamis" tiramisu (mascarpone pótló hozzávalóval, pl. vajkrém), somlói galuska, gesztenye püré (vagy ősszel a pirított gesztenye, őszi diótörés, és evészet, mellékesen pedig diós és mákos sütemények, kelt tészták készítése: kuglóf, kalács, lepény, pite, vagy a karácsonykor elmaradhatatlan beigli, arany galuska, vagy a könnyebben elkészíthető hagyományos mákos guba). Piskóták, piték, lepények, rétesek kombinálva, kicsit másképp csinálva, de mégis ugyanúgy (csak időnként beújítva valami hozzávalóval, pl. más gyümölcsből az adott sütit, vagy másfajta pogácsa készítése. De általában nemis másfajta, hanem többfajta készült egyszerre. Így a hagyományos sós pogi mellett elmaradhatatlan volt a finom sajtos pogácsa, törörtyűs pogácsa, és ha kedvünk volt, köménymagosat és porsosat is csináltunk. Bár emlékszem, hogy szalonnás és kolbászos pogácsa is volt néha....) Házi habcsók és szaloncukor. Bár a szaloncukrot inkább vettük, az ismeretségi körben volt, aki a "készítésére vetemedett", és adott boldog-boldogtalannak. :-) Fel se lehet sorolni mindent, valóban csak a teljesség igénye nélkül törnek fel az emlékek.....
Fagyizóba nyaranta mentünk. A hétvége megkoronázása, hogy a hozzánk közel lévő kis fagyizóba berohantunk, és kombinálva vásároltunk (tölcsérbe is kértünk fagyit, de jellemző volt, hogy befőttes üvegbe kértünk a fagylaltból, és rohantunk vele haza, hogy a mélyhűtőben legyen az ízlehetes finomságból később is). A fagylaltok kínálata mára olyan széles, hogy fel sem lehet mindent sorolni, hiszen minden egyes fagyizónak van valami újdonsága, vagy valami, ami más, egyedi, vagy éppen még nem próbáltam. Mégis, ha választhatnék, őszintén mondom, hogy a régi idők fagyijai kellenének. Ma egy gombóc fagyi nagyon drága, és ezért cserébe kis adag. Régebben egy gombóc fagyi sokkal nagyobb volt, nem volt szokás lehúzni a fagyikanálról a felét, ráadásul ma már a közepén is levegő van sok esetben. A fagyik minősége is megkérdőjelezhető (önmagában is, nemhogy a régi időkhöz képest), és az adag, a méret, erősen 
összement (biztosan a nagymosásban). Fagyizni egy élmény volt mindig, boldogok voltunk, és izgatottak, amikor mentünk a fagyizóba. A felnőttek legalább annyira, mint a gyerekek. A tejszínhab pedig szintén időnként kellett a fagyira, legalább annyira, mint az édes ostyaroló (de ha lehetett, inkább még egy gombóc fagyit kértem, az "extrák" helyett). Ó, azok a régi gömbfagyik....Palacsintázni otthon is szoktunk (almás-fahéjas, túrós, sima lekváros, sima kakaós, sima fahéjas, mézes, néha pudingos palacsinta, és az elmaradhatatlan mákos- vagy diós palacsinta is felbukkant otthonunkban). A rakott vagy csúsztatott palacsinta ritkább volt, inkább a kevésbé macerás "hagyományos" egyszerű palacsintára szakosodott a család. De előfordult a "vett" palacsinta, pl. strandon, félreeső helyeken (piac, csarnok, egyéb büfék). Ritka alkalom volt, hogy vettünk. Inkább házilag gyártottat ettem mindig (vagy otthon, vagy vendégségben).
Ha nyár, akkor starnd. Strandon elengedhetetlen volt valamit kikönyörögni, főleg, ha sokan olyan jóízűen
lakmározták a strand büfé kínálatát. Muszáj volt ott palacsintát venni, és a sima palacsinta mellett (néha helyett) a jó porcukros, fahéjas (vagy sima) gofri is alap volt (avagy amerikai palacsinta - ilyen néven árulták). Időnként egy melegszendvics, vagy sima szendvics és valamilyen "kezdetleges" pálcikás jégkrém is belefért, bár a fagyi volt akkor jellemző, inkább az volt (jó is volt, nagyobb is volt). Inni valamilyen jó hideg üdítőt ittunk, és pancsoltunk.... Lángos is volt, az is nagyobb volt, kiadósabb volt és finomabb. A legnagyobb melegben is vettünk és ettünk, és ezzel mások is így voltak. Hot Dog nem volt, de főtt vagy sült virsli vagy kolbász igen, bécsi szelet.... és a többi... (Sokszor persze otthonról hozott szendvics volt a menü, ami soha nem lehet olyan finom, amit a büfében lehet kapni....)Innivalók: A sima víz. A csapvíz volt jellemző. Sokszor ittunk volna mást (jó cukros vizeket, ízesített, egészségtelen, adalékanyagokkal, színezékekkel dúsított italokat, melyek sokkal jobban estek/esnek). De például nagy melegben, órákon át tartó játszás, kergetőzés után (közben), vagy éppen kirándulások alkalmával iszonyú nagy melegben emlékszem, amikor kétségbeesetten keretünk egy (működő) kutat, vagy utcai vízcsapot, hogy teleigyuk magunkat, valamint "megmosakodjunk" (arcunk, nyakunk, karunk vagy akár hajunk víz alá tartása sem volt ritka a hőségben). Akkor bizony jó volt a víz.
A következő leggyakoribb innivaló a szódavíz volt (szódapatron csere abszolut alapdolog volt a legtöbb embernél). Valamilyen szörp volt általában (és inkább házilag készített, ritkábban boltban vett). Ezt néha vízzel ittuk, néha pedig szódavízzel. "Kérsz szörpit?" Néha tele volt a pupunk a házi-szörpökkel, mi mindig bolti szörpikét akartunk..... (Azért nem ok nélkül...)
Ivólevek, üdítők sokkal később kezdtek gyakoribbak lenni otthon. Pl. a jó öreg Sió, vagy még régibb Bambi. Az almalé volt a legolcsóbb, a szőlőlé volt a második leggyakoribb, de a többség kedvence mégiscsak a baracklé volt. A körte és narancs gyümölcslevek még kedveltek voltak, de a barack volt az igazi.
Egyéb üdítők még nagyon népszerűek voltak, pl. Traubi szóda, vagy más szénsavas cukros ital. Később megjelent a Coca-Cola, és más Coke termék, ami által legtöbbünk menthetetlenül átszokott arra. A Traubi és más üdítők egyébként főként rendezvényeken, ünnepségeken, vendégségben, vagy valamilyen "alkalomkor" bukkant fel, legalábbis az esetek döntő többségében.
ünnepségeken stb....), amik "paprikás" alapúak voltak. A pörkölt alap, bármely tésztához is kerülhetett. (Legyen a tészta orsó (becsületes nevén, ahogy tanultam: csavaros tészta - hiszen csavaros), masni, penne, spagetti, makaróni, nagykocka, kiskocka, fodroskocka, copfocska, kagyló, cső (rövid cső, hosszabb cső, sréhen vágott végű, sima végű...), szarvacska, tarhonya, csiga, csipetke (csipet), metélt, cérnácska, galuska vagy inkább 
nokedli; nudli, eperlevél, mindenhez passzolt a pörkölt. Ha nem volt ötlet, hogy mi legyen az ebéd: csináljunk pörköltöt. De leggyakoribb tészta mégiscsak a nokedli volt, soktojásból készült friss, ságra árnyalatú, összehasonlíthatatlan a mai készen vett tésztákkal - sőt, még a nem készen vettekkel is, hiszen a "házitojás" régi idők lisztje bizony más nokedlit hozott ki.... A paprikáskrumpli klasszikus (kolbásszal, néha szalonnával, időnként virslivel, de bármilyen húsból készülhetett, ami éppen volt; még párizsisat is ettem, és szalámis változatot is; disznósajtos, marhából, csirkehúsból, és disznó más részéből készült pörköltön alapuló paprikáskrumpli is született, ami megintcsak bármilyen étel alapja lehetett, nem csak paprikáskrumplié....), a csirkepaprikás, gombapaprikás, káposzta paprikásan (töltött káposzta, bár inkább paradicsomosan volt jellemző, de paprikás szaft alappal is felbukkant, mint ahogyan minden, mert bárminek
lehet prökölt szósz alapot adni), káposztás tészta (simán paprikás alap nálkül, vagy borssal, vagy csak sósan, valaki cukrosan; nálunk szigorúan sós volt), rakott káposzta, kelkáposzta, és még folytathatnám a sort. Karfiol, rakottan, paprikásan, natúr sósan, tejfölösen, vagy sajtosan.... Tök rántva, rakottan, vagy főzeléknek; pörköltalapja neki is lehetett. A halpaprikás klasszikus, bár nem volt jellemző a hal, ill. tengeri 
herkentyűk anno, valamint a gulyás leves is ritka volt (igazi gulyáslevest talán csak egyszer ettem, ahogyan Hortobágyi húsos palacsintát is - mármint "igazit"); bármi lehetett az étel, és bárhogy készülhetett (főtt, sült, grillezett, vagy akár roston - a régi jó társaságban, táborokban, vagy nyári, kertvégében, esetleg telken megrendezett szalonnasültések, hagyományosan mindennel, ami az akkori szalonnasütéses rendezvényekhez tartozott: szalonnák, többféle; kolbász, virsli, egyéb más husok, a kenyér, amire rácsepegtettük a forró szalonna és kolbászzsírt, valamint a többféle hagyma, és esetleg zöldségek pl. paprika, 
paradicsom....; fűszerezés itt is az elmaradhatatlan pirosarany, esetleg mustár is; bors, só, és kinek még milyen az ízlése, úgy kombinálta, pl. gyümölccsel: alma a slágergyümölcs volt. Egyébként a sült alma évente csemege volt nálunk is. Általában sütőben készült a mi sült almánk, néha kis fahéjjal, de mindig cukrozott volt. Néha kis mézzel, vagy lekvárral, de ez talán egy-két esetben volt jellemző. A szalonnasütés mellett meg kell említeni a "bográcsolást" is. A bográcsban készült ételek szintén nagyon finomak és alaphagyománynak számítottak, csakúgy mint a "szabadtéri" grillezés, mindenféle hús grillezve, vagy nyárson, szabadtűzön.... Pörköltalapja bármindek lehetett (ez esetben is, mind bármely esetben), legyen az étel valamilyen főzelék, káposztaféleség (székelykáposzta, töltött káposzta, rakott káposzta....), vagy akármilyen köret: bármilyen tészta, rizs, krumpli bárhogy kivitelezve; gomba, zöldségfélék, (levesek alapja is gyakran volt a hagyományos pörköltszaft) vagy bármi más.... Mindennek lehetett paprikás (pörkölt alapú) változata.....*****
További Retro ill. "emlékezős" bejegyzéseimből néhány:
*** Retro I. *** Retro II. *** Retro III. ***
*****
Az írások Web-lap-ként:
Menza: http://www.members.lycos.co.uk/aooops/nosztalgia/retro_menza.htm
Retro I. http://www.members.lycos.co.uk/aooops/nosztalgia/retro1.htm
Retro II. http://www.members.lycos.co.uk/aooops/nosztalgia/retro2.htm
Retro III. http://www.members.lycos.co.uk/aooops/nosztalgia/retro3.htm
http://www.members.lycos.co.uk/aooops/retro.htm
Menza: http://www.members.lycos.co.uk/aooops/nosztalgia/retro_menza.htm
Retro I. http://www.members.lycos.co.uk/aooops/nosztalgia/retro1.htm
Retro II. http://www.members.lycos.co.uk/aooops/nosztalgia/retro2.htm
Retro III. http://www.members.lycos.co.uk/aooops/nosztalgia/retro3.htm
http://www.members.lycos.co.uk/aooops/retro.htm
*****
